https://youtu.be/HvFk5v3NXfU

 https://youtu.be/ATlYBNuvE4E

Alázat!

Sziasztok.
Tegnap volt egy beszélgetésem,ami kicsit felkavart. Azt éreztem én vagyok megint a hunyó mert kiálltam magamért. Lehet nem jól intézem néha a dolgokat,de vannak helyzetek amikor nem tud az ember alázatos lenni.
Meg is ragadom ezt a mondatomat. Mi is az alázat? Amikor nem ellenkezel? Amikor hallgatsz,bár szólni kellene? Amikor alárendeled magad más akaratának? Hagyod magad azért,hogy ne legyen köztetek vita,harag? Közben dühöngsz, megalázottnak érzed magad. Nos azt gondolom az alázat ott kezdődik,hogy meghallgatom a másik véleményét,elfogadom az ő hitét gondolkodását,nem támadok vissza,nem sértődök meg,nem hiszem magam istennek mert hívő vagyok.
Voltak eseteim amikor beszélgettem valakivel,aki azt hiszi magáról,mivel volt a családjában függő,hogy nagyon ért a témához. Alapvető kérdésekkel nem volt tisztában,olyan dolgokat kérdezett ami egy olyan embernek is tiszta aki sosem került kapcsolatba függőkkel. Azt mertem neki mondani ,hogy sokat kell még tanulnod. Azonnal megsértődött,és ki is osztott. Ezért mivel nem volt elég bátorságom hozzá,hogy kimondjam hagyjuk egymást békén,inkább letiltottam minden online felületemről. Hiba volt tudom.
Sokan azt hiszik mivel hívők ők sok mindent megtehetnek. Ha panaszkodom akkor az a válasz nekem kell mindig alázatosnak lennem. Lehet,de amikor alázatosságod miatt hülyének néznek,kihasználnak,és csak károd származik belőle, aztán ki mersz állni magadért te vagy a szar ember. Nos lehet, nem vagyok biblia szájú,vagyis nem idézek folyamatosan a bibliából,de ember vagyok vannak érzéseim, nem fogom engedni hogy hiteltelen emberek bántsanak,sem engem sem a hozzám közel állókat. Ha emiatt nem lesznek meg azok a dolgok amiket szeretnék,ám legyen.  Nem fogom engedni soha többé,hogy arra használjanak mások,hogy nekik jobb legyen.
Én miben vagyok alázatos? Nem őrjöngök már a nehézségektől, elfogadom a helyzetemet,élet körülményeimet,a munkám miatti nehézségeket. A kapott feladatokat megpróbálom nem kritizálni,nem keresni kibúvókat. Hálát gyakorolni, stb. Bár bevallom nem mindig sikerül,de akkor újra önvizsgálat van és talán nem esem bele azokba a hibákba. Megtanultam ezalatt a majd két éves józanságom alatt,mikor jó amit teszek, mikor nem. Tele vagyok hibával,de figyelem magam,és javítok. Nem hiszem már magamról,hogy én mindenkinél jobb vagyok mindent tudok. Én ezt hiszem alázatnak.

Élet út

Bánki Zsolt vagyok, 1962-ben Budapesten születtem tüdő asztmával, ami miatt 1965-ben Nagybátonyba – ma Bátonyterenye – költöztünk. Szüleim szintén függők (alkoholisták) voltak. Egy idősebb fiútestvérem van, akivel több évtizede nem tartom a kapcsolatot. Meg nem erősített hírek szerint Ő és két fia is függőségben (alkoholizmusban) szenved. 

1974-től datálom függőségem kialakulását, ami köthető szüleimhez, és társasági körömhöz. Soha nem vonzódtam a velem egykorú fiúkhoz, lányokhoz, mindig a tőlem jóval idősebbeknek kerestem a társaságát. Ez aztán sajnos rossz véget ért. Általános iskola hatodik osztályától napi rendszerességgel fogyasztottam alkoholt, olyan szinten, hogy a tízórai szünetekben már kiszöktem a boltba, és vettem két-három fél deciliteres „Kevert likőr” nevű rövid italt. 

1971-ben édesapám maszek pék lett, onnantól a nevelésem teljesen kicsúszott a kezükből a munka és az alkohol szeretete miatt. Gyakorlatilag nekem mindent szabad volt, teljesen kontroll nélkül éltem az életemet. 

1977-ben mezőgazdasági szakiskolába kerültem Biatorbágyra, amit egyáltalán nem vettem komolyan, ez a bizonyítványomon meg is látszik, mivel nem szerettem, fontosabb volt a csavargás, és az ital. 

1980-ban iskola befejezése után visszakerültem Nagybátonyba, ahol először bányánál, aztán a FÜTŐBER vállalatnál dolgoztam, mint segédmunkás, amit szintén nem szerettem. Természetesen az italozásom ez alatt is rendszeresen folytatódott. A nyolcvanas évek elején nem voltam még 18 éves, amikor Balassagyarmatra kerültem először elvonó kúrára, de az akkori rendszer alkalmatlansága miatt, az természetesen sikertelenül végződött. 

1983. augusztus – 1985. augusztus között katonai szolgálatot teljesítettem Tatán, szakács beosztásban. Leszerelésem után már elmondhattam, hogy teljesen kifordultam magamból a rengeteg ital miatt, mivel a 18 hónap katonai szolgálat alatt teljesen alkoholistává válltam. Közben szüleim felköltöztek Budapestre, én követtem őket.

Ettől kezdve csak pékségekben dolgoztam. 1985-ben leszerelésem után kényszerelvonóra ítéltek, amit megelőztem azzal, hogy önként bementem, így a határozat érvényét vesztette. Ez alatt az egy hónap alatt tudatosult bennem, bár lehet, hogy nem fogadtam el, hogy nagy a baj, ami ellen kéne tenni valamit. Innentől szinte minden évben egyszer a Nyírő Gyula Kórház Addiktológiai Osztályán eltöltöttem egy-két hónapot. Többszöri beültetés, gyógyszeres kezelések sem bizonyultak hatásosnak. Ez alatt az idő alatt hol dolgoztam, hol nem. Értékítéletem, józan látásom, problémamegoldó képességem, önfegyelmem, önbecsülésem, stb. szép lassan elvesztettem. 

1997. nyarán édesanyám meghalt, az akkori barátnőmet, aki 17 évvel volt fiatalabb tőlem édesanyám halála után 10 hónappal feleségül vettem. Megemlítem még, hogy édesapám mindkét lábát elvesztette, emiatt teljes ápolásra szorult, amit én úgy oldottam meg, hogy ápolási díjat kértem az akkor még Tanácsnak nevezett hatóságtól, és így dolgoznom sem kellett. 

1999. ősz végén édesapám is elhagyott bennünket, meghalt. E rövid idő alatt a két szülő elvesztése engem teljesen kiborított, emiatt házasságom is tönkre ment, 1999-ben elváltam, és elköltöztem vidékre, Polgárdiba egy másik nőhöz. Ebben a kapcsolatban alkalmam lett végre egy kicsit kibontakoznom, eladtam a lakásomat, és csináltam egy vállalkozást, béreltem Siófokon egy lángossütőt. Ez nagyon jól ment évekig, csak nem vettem, vagy nem akartam észrevenni, hogy az akkori párom és családja csak kihasznál. A rossz életvezetésem miatt sajnos a jól menő üzletet és a vállalkozást sikerült tönkre tennem. 

2004-ben visszakerültem Budapestre, gyakorlatilag az utcára, ahol elindultam a teljes lepusztulás felé. Mivel utcán éltem, eszembe se jutott, sőt tiltakoztam ellene, hogy akár jobb legyen, megváltoztassam az életem, ami esetleg felelősséggel járhat, amitől én teljesen elhatároltam magam. Természetesen voltak többszöri próbálkozásaim a józanság felé, amit ma már tudok, semmi másról nem szólt, hogy ne legyek az utcán és kihasználjak embereket. Tartott ez egész 2010-ig, ami előtt volt két sikertelen rehabilitációs kísérlet (Pécsvárad, Máriagyűd). 

2010. telén megismerkedtem a jelenlegi barátnőmmel, akinek elmondtam, hogy alkoholista vagyok, bár sok minden másban – nagy dolgokban – hazudtam neki. Ő megpróbált nekem segíteni, bár nem nagyon értett az alkoholizmushoz, de utána járt, utána olvasott, utána kérdezett, segített. Én mindezt úgy háláltam meg, hogy nem dolgoztam, kihasználtam, és még hazudtam is neki. Bár hazugságaim kiderültek, de mind ennek ellenére Ő megbocsátott nekem. 

2016-ban mivel már ez alatt a hat év alatt többször visszaestem és olyankor durván – gorombán bánok mindenkivel, betelt a pohár, mennem kellett. Kis ideig még dolgoztam, de már olyan szinten ittam, hogy már munkába is, ami azelőtt soha nem fordult elő. 

2017. márciusában már újra az utcán voltam, feladva mindent, önbecsülést, a változás, a jobb élet reményét. Teljesen elhagytam magam, és csak ittam, koldultam. Az egész tartott 2017. novemberéig, mikor rám talált a Jóisten egy holland és egy amerikai pásztor személyében, akiknek hatására 2018. februárjában kórházba vonultam, és onnan a Félút-Centrum Rehabilitációs Intézetbe. A három hónapos kezelés alatt megtanították, és megtanultam, hogy mi is a szenvedély betegség konkrétan nálam az alkoholizmus, hogy kell kezelni, hogy kell együtt élni a tudattal, a múlttal, a jelenem és a jövőm miatt. Megtanultam szeretni magam, megtanultam őszinte lenni, megtanultam kikerülni a kiskapukat, megtanultam felelősséget vállalni magamért, és végre megtanultam dolgozni, hisz már több mint egy éve folyamatos, egy helyen lévő munkám van. Felelősséget vállalok másokért, a múltamért, tetteimért. Jelen pillanatban másfél éve vagyok józan (nem száraz), amit büszkén állítok, hisz új dolgokat tanultam, új dolgokat tudok átadni embereknek. A magam és talán mások segítése miatt csináltam egy blogot, ahol a hittel, önmagammal, érzéseimmel, tapasztalataim megírásával próbálok támogatást nyújtani. (https://absztinka.blogspot.com/)

 Ma már – mivel komolyan veszem magam – a céljaim már nem csak ábrándok, hanem teszek is érte, hisz kb. két hónapja egy Tini Rehabilitációs Intézetben vagyok önkéntes, amit nagyon szívesen és lelkesen csinálok, hisz azt érzem életemben először, hogy komolyan vesznek, és elfogadják a tanácsaimat.

Újabb fél évem.

Sziasztok. 

Régen nem írtam már. 

Talán azért, mert nem volt mit, vagy csak lustaságból?

Januárban találtam egy új munkát, szerettem ott dolgozni. Nem voltam hajtva, megbecsültek, és nem utolsó sorban, megtanultam az állandóságot. Beosztani a nagyon kevés pénzemet,bár hozzáteszem, kaptam támogatást egy baráttól. Csendesen éldegéltem az életemet. Párommal egyre jobb lett a kapcsolat. Szóval rehabos nyelven, fejlődtem rendesen. Aztán áprilisban utolért a múltam,közel egymilliós adósság képében. Hát be pánikoltam rendesen. Első reakció a felmondok, vissza megyek pékségbe gondolat volt. 

De hál istennek ott volt velem barátnőm, akkori főnököm, így a gondolat, gondolat is maradt. Kerestem másik munkahelyet, de még egy hónapig itt is dolgoztam. Szóval Isten gondoskodott rólam. Aztán jöttek újabb tartozások. Párom könyörgő leveleket írt, amire kaptam is engedményeket. Egyiket ki tudtam fizetni, de a másik négyszázezrest sajnos nem. Határidő is szűk volt, és természetesen nem volt annyi pénzem. De csökkentette a részlet nagyságát. Miért is írtam ezt ennyire részletesen? Mert ebben a három hónapban sok fázison mentem keresztül. Volt ebben düh, feladás, 

kudarc érzet, kibírhatatlanság, fáradtság. Egy nem volt. IVÁSKÉNYSZER. Volt pár hét amikor kicsit megrendült a hitem. Rájöttem sok más emberrel való beszélgetés után, hogy csak Isten az akiben sosem fogok csalódni. Ezek után a felismerések után újra érzem Isten jelenlétét életemben. Megértettem, hogy nem fogok mindig, mindent megkapni. 

Van egy nagy álmom. Szeretnék egy rehabot csinálni. Mint minden józanodó függő, én is beleestem abba a hibába, hogy azonnal akartam. A rehab kilincsének a mintája még a tenyeremen volt, de már rehabban gondolkodtam. 

Jó pár hónap után rájöttem, ez csak akkor fog működni, ha szerzek némi tapasztalatot. Keresgéltem, aztán Isten megnyitott egy kaput. Fel vettek önkéntesnek, egy rehabra. Tegnap debütáltam. Hálás vagyok az Úrnak, azoknak az embereknek akik ezt lehetővé tették. Sokat tanultam ezalatt a közel nyolc hónap alatt. Megtanultam értékelni a történéseket, elfogadni a kijelölt utat. A feltételek nélküli szeretet lényegét. ( Bár nem mindig sikerül ezt gyakorolni) 

Uram! 

Hálát adok az elmúlt hónapokért. 

A sok jóért, küzdelemért. Szeretetedért

Tudom mindez az én érdekemben történt.

Áldd meg a hozzám közel álló embereket. 

Adj gyógyulást a rehabon lévő srácoknak. 

Add meg nekik azt a kegyelmet amit én kaptam tőled uram. 

Jézus nevében. 

Ámen.
2019.08.01.

2019.

Sziasztok!!!!

Az évem jól kezdődött.

Bár nem zártam valami hú de jól, azért elégedetlenségre semmi okom.

Voltak állás problémáim,de sikerült átadnom Istennek ezt a problémát, és év elejére megoldódott. 

Bár anyagilag nem sok, de sikerült ezt is elengednem. Hiszem, hogy ez a probléma is megoldásra talál, attól akinek hatalmában van ezt kezelni.

Ezzel a bevezető pár mondatommal szerettem volna tudatni veletek, hogy nincs már bennem félelem amióta Istennel járom az utamat.

Tegnap volt egy éve, hogy elindultam a józanodás felé, vagyis kórházba kerültem. 

Ma egy éve annak,hogy nem fogyasztottam alkoholt.

A rehabilitációm után, nem volt könnyű be illeszkednem,sem a magam választotta útra, sem az Isten által kijelöltbe.

Jártam a saját utamat, bár azt tanultam a rehabon,hogy nem szabad azt csinálni amit függőként tettem. 

Az első próbálkozásom, részben sikerült, bár nem fejeztem be a munkát, de kibírtam két alkoholista főnököt. Időben kiszálltam.

Az abból megkeresett pénzből sikerült megalapoznom a lakhatásomat. Az igazság az, hogy elszálltam nagyon a nyáron keresett havi 400 ezer forinttól, és újra bele vágtam a pékségbe ígéretem ellenére. Meg is kaptam két napon belül az úrtól az első jelet, hogy nem ez az én utam.

Aztán a második próbálkozásnál már kicsit erőteljesebben fejezte ki az Úr a nemtetszését, lebetegedtem, a nehéz fizikai munkától.

Ma egy olyan munkám van amit a rehabon is javasoltak, heti öt nap, napi hat órás munka.

Szeretek itt lenni, ez a munka meg alapozza a kitartásomat, folyamatosságot, erőt ad nekem.

Szép lassan rendbe jön minden. Minden amit régen szerettem volna csinálni azt most már megtudom tenni, van hozzá erőm,akaratom, kitartásom.

Ebben az egy évben , megtanultam betartani az ígéreteimet, megtanultam nem halasztani, vagyis mindent, ledobáltam magamról ami a régi énemre emlékeztet. 

Megtanultam szeretni magamat, másokat.

Tudom már mit jelent szeretni magam.

Elhagytam az ítélkezéseimet,bár ez nem mindig sikerül.

Nem hagyok magam után befejezetlen dolgokat.

Igyekszem nagyon nyugodtan viselkedni, kínos esetleg problémás helyzetekben.

Már nem magyarázok meg szinte semmit.

Nem akarok már mindig okos lenni.

És ami a legfontosabb nem iszom.

Figyelek magamra, a környezetemre.

Hát ennyi volt az elmúlt egy évem.

Köszönöm mindazoknak, akik végig voltak velem, figyeltek rám, segítettek, szerettek.

Uram!!!

Hálát, adok az elmúlt egy évemért.

Hálát a nagyfokú változásomért.

Az emberekért, akik segítettek ,hogy eljuthassak idáig.

Hálát azért, mert rám találtál mikor a legnagyobb szükségem volt rád.

Hálát, mert még mindig velem vagy.

Hálát a tudatért, hogy te irányítod az életem, és már nem kell félnem semmitől.

Adj békét, a sorstársaimnak, adj nekik fényt, hogy eljussanak a gyógyulás felé.

Vigyázz az utcán élő hajléktalanokra, a beteg emberekre,a gyerekekre.

Álld meg a barátaimat, hozzám nagyon közel állókat.

Add kérlek meg a megbocsátás kegyelmét, édes testvéremnek.

Jézus nevében kérlek Uram.

Ámen.

Év értékelőm.

Sziasztok.
Elég régóta nem írtam már a blogba különböző okok miatt, de most pótolom.
Vége az évnek, összefoglalom az évemet.Történéseket, érzéseimet.
Január.
Már egy másik hajléktalan szállón laktam, az új év kezdetekor. Rosszabb volt mint az előző, de nem érdekelt.Voltak kilátások, munka ügyben, el is mentem másodikán dolgozni. Sajnos talán egy hétig, ha tartott,kivételesen nem rajtam múlt. Elküldték a céget ahol dolgoztam, sajnos ki sem fizetett.
Hát nem tett jót a kezdődő józansági próbálkozásomnak. Hamar újra az Őrsön találtam magam,koldulva,a napi betevő piámért. Olyan szinten bele merültem a dagonyába,hogy erőm,akaratom, már egyáltalán nem volt. Már vissza sem mentem a szállóra.
Napjaim, koldulással ivással teltek. A köztes időben az elvonás volt porondon.  Néha elmentem a barátomhoz, aki azóta szintén józan, ennek következtében egyre szorosabbá válik a kettőnk barátsága.
Szóval gyúrtam nagyon a halálra, szerintem nagyon közel is voltam már hozzá, de a Jó Isten nem engedte. Nagy fizikai küzdelmek árán el jutottam a kórházba onnan rehabra.
Már a kórházban kezdődött, a meg térésem, hiszen egy olyan terápiát választottam magamnak amit nem szerettem. De akkor már tudtam imádkozni, kértem az urat segítsen.
Egyre többször vettem kezembe bibliát, amit az előtt sosem. Furcsa dolgokat, kezdtem tapasztalni magamon. Nem lázadtam a feladatokért, elsőként végeztem el a napi házi feladatokat. Persze az első hét kemény volt. Volt vitám többekkel is,de egyszer nem jutott eszembe otthagyni a rehabot. A nekem kijelölt segítőmmel is voltak nézeteltérések, míg meg nem világosodtam. Itt szeretném megköszönni neki a hozzám való türelmét, szeretetét. A mai napig járok hozzá, hisz az ő útmutatása visz engem előre. Megtanított a józan gondolkodásra, a kritika elfogadására, az alázatra.
Szóval haladtam a cél felé szépen, mint még sosem.
Elvégeztem a tizenkét hetet sikeresen.
Elmentem dolgozni. Hát azt nem tudtam végig csinálni az alkoholista főnökeim végett, de nem éltem meg kudarcként. Emelt fővel távoztam.
Itthon Pesten, már azért több kudarc ért. Vissza esés nem volt, de gondolati, tettekbeli visszarendeződések annál inkább. Azt is rendbe tudtam tenni a hittel, a rendszeres Isten tiszteletekkel.
Még a nyáron abba a kivételes helyzetbe kerültem, hogy az akkori munka adóm, aki szintén megtért ember. Akinek szintén sok mindent köszönhetek. A hitem megerősödését, az emberek elfogadását, megtanított dolgozni, kötelesség tudatra.
Még a balatoni munka előtt bemerítkeztem. Így az év utolsó napján, visszatekintve az évre, nem volt könnyű de nagyon nehéz sem. Az évek óta vágyott nyugodtságom, józanságom, kötelesség tudatom megszerzését eredményezte. A problémák másmilyen megoldását, nem a könnyebbet, ami sajnos csak akkor volt könnyű. Tudjuk, mindenért fizetni kell. Megfizettem a gondtalan gyerek korért, a felelőtlenségekért,és minden más, hibáért, esetleg bűnért.
Ma ott tartok, már inkább átgondolom tízszer a mondandómat, mint egyszer kimondani azt amivel mély sebeket, okozhatok embereken. Bár még mindig sokszor bele esem a hirtelenség bűnébe, de már gyakorlom.
Köszönet,ezért, pásztoromnak, segítőmnek, barátaimnak, Attilának, Istvánnak, Jakó Ateknak. Barátnőmnek. A gyülekezet, tagjainak. Unoka bátyámnak, aki már azzal, hogy van és újra szerethetem, sokat segített.
Boldog új évet. Isten áldjon benneteket.