Ma 2018.11.03. Napján betöltöttem a kilencedik, józan
hónapomat.
Ma erről szeretnék nektek mesélni, hogy is éltem meg ezt a
kilencest.
Sokan tudjátok, az elmúlt egy évem hogyan telt, ivás
koldulás, hajléktalan életvitel.
Aztán február másodikán, Isteni közbelépésre, elindultam a
józanság felé vezető úton.
Huszon öt nap kórházi kezelés után, bejutottam egy rehabra,
ahol alkohol függőkkel foglalkoznak.
Bár már a kórházban kicsit aggódtam a rehab miatt, mivel
kettőn már voltam, de egyik sem volt sikeres. De Istenbe vetett hitem azt sugallta,
hogy meg tudom csinálni.
De már az első napokban éreztem, valami történt velem, hisz
nem lázadtam a házi feladatok miatt, a rengeteg csoport miatt, a gyűlésekre
járásoktól.
Bár csak a feladatok miatt nem lázadtam, de azért, semmi
alázat nem volt bennem.
Már a harmadik nap összecsaptam, egy társammal, elég
keményen leosztottam. Az volt az a pont, amikor azt mondtam, jól van, le@rom
megyek innen kifelé. De Jézus közbeszólt, felhívatta velem az egyik gyülis
társamat, aki sokat, sokáig beszélt velem. Az ő hatására lenyugodtam, és
maradtam.
Teltek a hetek, egyre jobban belemerültem, a gyógyulásomba.
Kezdtem elcsendesedni.
Az igazi változás akkor kezdődött mikor végre nagy nehezen
rájöttem mit is akar a segítőm, tőlem.
Hetente egyszer volt egyéni beszélgetésünk egy órában.
Szinte minden alkalommal úgy jöttem ki, hogy azt mondtam kérek
egy másikat. Nem ért meg engem elbeszélünk egymás mellett, aztán a hatodik vagy
hetedik, héten megvilágosodtam.
Mivel én a betegségem miatt állandóan azt hittem, hogy csak
nekem lehet igazam, és ha ellent mondtak, akkor durva, hisztis kibírhatatlan
lettem.
Nos, a segítőm ezt célozta meg. Látta kitudja belőlem hozni,
az értelmeset is.
Miután erre rájöttem, már teljesen más volt a kettőnk közti
kapcsolat. Oda figyeltem arra, amit mond. Nem válaszoltam csípőből, szóval
elindult a gyógyulás.
Miután beindult a gyógyulásom, sokat, gondolkoztam, néha
vádoltam magam.
Ennek hatására mindig fáradt voltam. Mire elértem a tizedik
hetet, addigra elég sok változáson mentem keresztül.
Közben kibékültem a barátnőmmel is.
Még a rehab elején, megalakult a szent négység, aminek
tagjai a pásztorom, két gyülekezeti tag és jómagam.
Minden hétvégén találkoztunk, és a józanság tanulása mellett
tanultam, ismerkedtem a hittel.
Ez is nagymértékben hozzájárult, ahhoz, hogy igen is akarjak
meg gyógyulni.
A két hét adaptációs szabiból egy hét a Hollland segítőmnél
telt, egy hét lakás, és munka kereséssel.
Eljött a „szabadulásom napja”
Pásztorom, bérelt nekem szobát, míg el nem mentem a
Balatonra.
Májusban bemerítkeztem.
Aztán jött a Balaton, ahol alkoholistákkal voltam körbe
véve.
Nos, nagyon sokszor visszarendeződtem, értem itt a régi
beteg énem került elő.
Volt üvöltés menekülési vágy stb.
Csak a rengeteg ima, és az, hogy barátnőm le jött velem
dolgozni mentett meg a visszaeséstől.
Nagyon sokat gondolkoztam a múltamon, a jövőmön.
Kezdtem figyelni magam mikor mit miért teszek, mondok,
elemezgettem a tetteimet, gondolataimat, mondataimat.
Az állandó önkontrollal mára eljutottam odáig, hogy tudom
mikor vagyok bajban, mik a visszaesésre utaló jelek. Már nem mindig akarom,
hogy igazam legyen megtanultam megtanították velem nem kell mindig
kinyilvánítani az igazamat.
Rendszert vittem az életembe, lett egy blogom, minden reggel
imádkozom.
Minden héten írok bele.
Minden vasárnap Istentiszteleten vagyok.
Tudok már különbséget tenni, jó és rossz között.
Megtanulom lassan az alázatot, az elengedést, azt, hogy
bízzak istenben, hisz nem fogja engedni a visszarendeződésemet, az ivást.
Ne gondoljak arra, hogy most nincs munkám, mert feszült leszek,
ezáltal kibírhatatlan. Csak mellesleg jegyzem meg, ezek a dolgok meg
itathatnak.
vannak hibáim gazdagon, de vannak, már jó tulajdonságaim is.
Nos, azt gondolom, hiszem, vallom, Isten és, azok nélkül az
emberek nélkül akiket mellém rendelt az úr nem jutottam volna el idáig.
Nagy köszönet mindenkinek.
