Sziasztok.
Zsolt vagyok.
56 évvel ezelőtt születtem Budapesten.
Gyerekkorom vidéken telt.
Sajnos alkoholista családba születtem.
Apám kisiparos volt. A sok munkájuk miatt, elhanyagolták a nevelésemet. Nekem majdnem mindent szabad volt.
Sose kerestem a velem korú srácok barátságát, mindig idősebbek között éreztem jól magam.
Hamar rászoktam a cigire. Talán 11évesen. Ezt követte a pia.
Hetedikes voltam amikor már napi szinten megittam a napi egy-két deci rövidemet. Esetleg megtámogattam egy két korsó sörrel is.
Nagyon sokan irigyeltek a bátorságomért.
Végig ittam az általános iskola utolsó két osztályát. Már óra közti szünetekben kilógtam italt venni.
Folytattam a szakiskolában is.
De az i-re a pontot a sereg tette fel.
Addigra már olyan szinten voltam alkoholista, hogy bárkit megloptam. Dolgozni nem akartam, élősködtem.
Többszöri beültetés, több kórházi kezelés.
Volt több év szárazságom, de nem józan élet.
Számomra nagy tragédia után, leálltam. Új kapcsolat, üzlet, tönkre menés.
Mindez köszönhető a rossz, meg nem tanult életvezetésnek.
Tizennyolc éve, hajléktalanságig küzdöttem le magam.
Megtanultam az utcát, a csöves életet.
De még mindig nem akartam igazán kijózanodni, hisz az felelősséggel jár.
Kerestem a segítségeket de csak azért, hogy kihasználjam az adott helyzetet.
Éltem ügyvédnővel, mérnöknővel. Mindkettőt kihasználtam.
Csak a lakás miatt voltam velük. Hazugság volt minden.
Voltam absztinens házakban, Rehabon. Mindez csak azért, hogy ne kelljen utcán élnem.
2010. Nyarán már utcán voltam teljesen. Jött a tél, bemenekültem a kórházba. Onnan egy absztinens házba. Megismertem, egy nagyon szép, okos nőt. Akivel nemsokára össze is költöztem. Pontosabban elhitettem vele milyen komoly pasi vagyok.
Hamar kiderült, nem is olyan komoly a pali mint mondta. De nagyon sok türelme volt hozzám. Hitt abban, hogy meg tud változtatni. Sajnos én nem segítettem neki, bár nagyon szerelmes lettem, és vagyok is, de hazugságokkal mentem bele a kapcsolatba. Nem dolgoztam, sajnáltattam magam stb.
Évekig hazudtam. Hat év után, aztán eljött a nap amikor már nem bírta tovább, és elküldött.. Ekkor indultam el a józanság felé, bár eltelt egy év mire eljutottam odáig, hogy elmentem rehabra. Ez az egy év koldulással, ivással telt, volt talán három hónap amíg dolgoztam. De végig ittam.
Hajléktalan szállón töltöttem a telet, a nyarat sátorban.
Tavaly november környékén, a szokott helyemen imádkoztam a napi betevő piámért, amikor mellém ült egy ember, és elkezdtünk beszélgetni.
Aznap még berúgtam, másnap kevesebbet ittam, aztán felhívtam, segítsen. Segített. De én még mindig nem voltam olyan erős, hogy hipp hopp leálljak. Akkor már kezdtem elfogadni Jézust, de nekem, ma már tudom le kellett mennem a nagyon nagy mélységig, hogy tudjak fel állni. Nos én lementem nagyon mélyre. Én
aki nagyon féltem attól, hogy télen utcán leszek, oda raktam magam. Nagyon lecsúsztam. Aztán jött a Holland házaspár, a Pásztorom és eljuttattak egy kórházba, onnan rehabra.
Azóta bemerítkeztem, kibékültem a barátnőmmel, dolgozom. Élem a tisztességes életet. Hiszem, hogy Isten nélkül esélyem sem lett volna.
Budapest. 2018.09.15.
Soli Deo Gloria ☺
VálaszTörlésKöszönöm.
VálaszTörlésNahát! Nem is gondoltam volna, hogy valaha olvasni fogok tőled..
VálaszTörlésNem ismerjük egymást, de van két közös ismerősünk.
Jézus és Brian Lange.
tetszik az írásod.
"Hiszem, hogy Isten nélkül esélyem sem lett volna. "
Szia. Köszönöm. Örülök, hogy nem csak érintettek olvassák.
VálaszTörlés